Tulajdonosváltás és felújítás a Nagyvillámban
A Nagyvillám Vadászcsárda- Étteremben egy hónapja tulajdonos váltás történt. Csiminszky Zoltán eddigi tulajdonostól Titz Tamás vendéglátós szakember és Limbert János mesterszakács mint társtulajdonosok vették át az éttermet.
Titz Tamás már évekkel ezelőtt dolgozott a Nagyvillámban, most felújította régi kapcsolatát az étteremmel és átvette annak vezetését.
Limbert János pedig már évek óta a szomszédos Silvanus Hotel executiv chef-je, aki a jövőben a Nagyvillám éttermi vezetését is magára vállalta.
Csiminszky Zoltán, bár megvált a Nagyvillám tulajdonjogától, a Silvanus Hotelben továbbra is társtulajdonos maradt Lantos Árpáddal és Titz Tamással közösen.
A tájba símuló épület földszintjén öt fedett terem és két terasz van, ahol eddig egyszerre 600 vendéget tudtak fogadni. A bővítés során az emeleti szinten további 190 vendég fogadására van lehetőség.
A modern, minimal art stílusban berendezett egylégterű, de kisebb terekre tagolódó térben további 180-190 vendég fér el. A téli időszakban hétvégéken nyitva tartó étterem előzetes foglalással fogadások, koktél-partik, különböző rendezvénye, bemutatók és előadások kedvelt helyszíne.
Az eltelt 20 év alatt több mint egymillió vendéget fogadtak, akik között egyre nagyobb számban vannak jelen a külföldről érkező turisták, köztük japánok, kínaiak és dél-amerikai vendégek is.
Turizmus Panoráma Bulletin 2007/214.
A visegrádi Nagyvillám Étterem
Ugye valamennyien jártunk már a visegrádi várban?
Megfogott minket a hely hangulata, gyönyörködtünk az elénk táruló tájban? Hadd ajánljunk egy újabb kiránduló célpontot a szomszédos hegy ormán!
Rálátással a várromra, a Duna lustán hömpölygő kanyarulataiban és a szemközti hegyek páratlan látványában gyönyörködve, kulináris csúcsokat is magunkévá tehetünk.
A Nagyvillám Étterem és Vadászcsárda -a több évtizedes siker receptjének birtokában- megújulva és kibővülve várja vendégeit.
A felújítások során végig törekedtek a természettel alkotott harmóniára, az organikus hatások alkalmazására. A figyelmes tervezés és a minőségi kivitelezés eredményezte ezt az álomszerű megjelenést.
Specialitásuk a mai elvárásoknak megfelelően könnyű, ízletes, mediterrán hatású ételkínálat, ötvözve a hely tradicionális gasztronómiájával.
A mediterrán hatást a konyhatechnológiai eljárásokban a grillezés és a tepsiben sütés hangsúlyos szerepe érzékelteti. A fűszerezésben a sokféle – egyébként provence-i hatást mutató – friss, helyben termelt zöldfűszer bőséges és értő használata jellemző.
A helyi gasztronómiát elsősorban az itteni nemes vadak, a kiváló és sokféle erdei gomba és gyümölcs felhasználása képviseli.
A kivételes természeti adottságokat és a gasztronómiai tudást egyéb előnyökkel is vonzóbbá teszik. A kirándulóhelyek és a bobpálya mellett saját rendezvényeikkel is csalogatják a látogatókat.
Extrém túrák, outdoor tréningek és más céges rendezvények ugyanúgy fellelhetőek az étterem programajánlatában, mint a reneszánsz lovagi vacsora, a grillparty vagy éppen a szarvasgomba-vadászat.
HOL magazin 2007/11/15.
Új szinttel bővült a Nagyvillám Vadászcsárda
A Dunakanyar fölé magasodva, kőhajításnyira a visegrádi Fellegvártól található a Nagyvillám Vadászcsárda. A valahai turistaház többszöri felújítás és bővítés után, idén újabb elegáns, mintegy 200 férőhellyel rendelkező körpanorámás emeleti különtermekkel bővült. Az étterem földszinti különtermeit 2005-ben alakították ki, ...
...az emeleti exkluzív helyiségek építése pedig idén május elején fejeződött be. Az emeletre vezető lépcsősor, a homokkő borítású falak és padozat, a Dunakanyarra néző hatalmas üvegfalak/ablakok, a mennyezet tetején át beáramló napfény, a modern, világos tölgyfa bútorok, valamint az üvegből és kovácsoltvasból készült világítótestek egyedi hangulatot biztosítanak a termeknek, amelyeket elsősorban rendezvényhelyszínként kívánnak működtetni. Még idén elkészülnek a termek előtti panoráma teraszok építésével is.
A Nagyvillám Vadászcsárda a földszinti termekkel és teraszokkal, valamint az új emeleti különtermekkel együtt immár akár 600 személyes rendezvények lebonyolítására is alkalmas.
Esemény Menedzser Magazin 2007/05/20
Galéria
Kérjük, hogy kattintson a galériánkban található fényképekre, így teljes méretükben tekintheti meg a fotókat. Köszönjük!