Koktélkeverő csapatépítés!

Keverem, kavarom, feldobom, elkapom (legtöbbször) és megiszom! Önállóan, rendezvények egyik elemeként, vagy akár konferenciához, esetleg vacsorához kapcsolódóan érdemes választani ezt a programelemet.
Az italokat, a kellékeket, az eszközöket a hozzávalókat és a mixereket mi biztosítjuk! Helyszín és időjárás független program, ahol az alkoholos és alkoholmentes italokat a vendégsereg készíti egymásnak és magának. Megtanulhatóak itt a legdivatosabb és a legízletesebb koktélok receptjei mellett a díszítés fortélyai is és természetesen néhány mesterfogást is el lehet sajátítani. A legfontosabb pedig az, hogy a frissen szerzett új tudást a gyakorlatban azonnal ki is lehet próbálni. Ha pedig már megvan az alaptudás, indulhat a verseny!

Gyorsaság, ügyesség, kreativitás és csapatmunka szükséges ahhoz, hogy a leggyorsabb, a legízletesebb, a legszínesebb koktéljainkat a szakértőkből és a résztvevőkből álló zsűri valóban a legjobbnak minősítse.
Ha már koktél, akkor hivatásos ital-zsonglőrök prudukcióját is megnézhetjük, de egy kis időre akár hastáncosok elkápráztathatnak minket tánctudásukkal.
Ha pedig angolosan múlatnánk az időt, sétáljunk be a szivarszalonba, vagy ha mégis inkább egy kis Amerikát csempésznénk az esti programba, akkor válasszunk a koktél-kavarós-kavalkád mellé egy casinó programot!

/ActiveZone Kft. programajánlata/

Koktélvarázs

Az Országos Gasztronómiai verseny aranyérmesének ajánlásával és közreműködésével!

Koktéllapunkon megtalálhatják a nemzetközi mixerbajnokság díjnyertes kreációit. 40 fajta alkoholos és alkoholmentes koktélkülönlegességet kínálunk! A fergeteges mixershow és az azt követő koktélok egzotikus íz- és látványorgiája az Ön rendezvényének hangulatát káprázatossá teszi! A szemet gyönyörködtető AQUAMARIN mobil bárpult rendezvényének egyik exkluzív színfoltja.

SushiMoshiMoshi

Miért ajánljuk ezt a csapatépítésként sem utolsó programunkat?
Gondoltad volna, hogy udvariatlan vagy amikor hátat fordítasz egy japánnak?
Figyelmetlenség, ha nem két kézzel veszed el a névjegykártyáját és nem nézed meg? (ucsi körön belül)

Itt megismerkedhetsz egy izgalmas ország csodálatos kultúrájával, szokásaival és számunkra különös protokoll előírásaival. A programot követően garantáljuk, hogy az „Elveszett jelentés” című film apró mozzanatait is érteni fogod és egy kicsit megérted illetve kezelni tudod a japánok tárgyalási szokásait.
Bevezetünk a legnépszerűbb japán ételek elkészítésének titkaiba és a teaszertartás momentumaiba. Megtanulhatsz néhány japán kézműves technikát és alapvető udvariassági formulát. Felpróbálhatod a jakatát és felpróbálhatod az igazi japán papucsokatis.    

És hol a csapatépítés?  
Minden egyes témakört követően a résztvevőket kisebb csapatokra osztjuk, majd különböző feladatokon keresztül összemérhetik ügyességüket tudásukat a tanultakban. A program tartalmaz olyan elemeket, mint a Busido, azaz a szamuráj útja, amely komoly értékrendet és szabályrendszert foglal magába. Ezt a tréning során együtt, a résztvevőkkel átültetjük a saját mindennapjainkba és szituációs játékokkal igyekszünk tapasztalati úton rögzíteni őket. A program végén pedig ünnepélyesen eredményt hirdetünk.    

Témák  

  • Japán gasztronómia – szuschi, maki, mizo leves, tempura készítése és tálalása - mivel hidegkonyháról van szó, rendezvényteremben is lebonyolítható
  • Szaké – fogyasztási módok, típusok és kóstolás
  • Teaszertartás – fogd meg a pillanatot és figyelj önmagadra, a részletekre
  • Csoportban az erő
  • Japán nyelv- japán észjárás
  • Protokoll
  • Origami
  • Hagyományos japán viseletek
  • A szamurájok világa – BUSIDO Szimbólumok, figurák, mangák és egyéb érdekességek különleges világa – vetítéssel egybekötve
  • A határozott „nem” kerülése azaz „Nem szokott teát inni?- Igen, nem szoktam” kommunikáció

/ActiveZone Kft. programajánlata/

Szivar Szalon

Macanudo cigar club

A szivarok egzotikus világa, a karibi szivarvilág titkainak felfedezése

A SZIVAR a fejlett asztali kultúra koronájának tekinthető.
Nincs jobb mint vacsora után egy jó „Pantinella” vagy kandallónk mellett egy Double corona” (Marcus del Monego) – de még a kandalló se fontos (de mi biztosítjuk) Don Cortobez szivarspecialista kóstolóval egybekötött szivarbemutatója. Dekoratív szivarszigeten a Buena Vista – Mariachi lágy dallamai mellett: nemes párlatok, minőségi borok, egzotikus koktélok randevújában történik a méltán világhírű szivarok és elengedhetetlen kellékeinek bemutatása. Ismertetjük a szivarozás történetét Colombustól napjainkig.  

Szivarprezentációnk során megtudhatja:

  • honnan származik, hogy készül, milyen aromájú az igazi karibi szivar
  • miként befolyásolja a szivar színe, alakja és származási helye a füst erősségét, ízét, a dohányzás élményét
  • útmutatót nyújtunk a helyes szivarvágáshoz, és a szívás mikéntjéhez, hogy a maximumot tudjuk kihozni szivarunkból
  • bemutatót tartunk a szivar tárolásának, érlelésének helyes módjairól

Keleti örömök

Vízipipa szalon

A vízipipát elsősorban az arab országokban szeretik és ismerik.
Ott ez az emberek mindennapi használati tárgya. Vízipipa mellett beszélgetnek, gondolkodnak, pihennek, szórakoznak. Törökországban a török almatea mellé elengedhetetlen az almaaromájú vízipipa. Szertartásosan, hosszú órákon keresztül elpipázgatnak. Lenyugtat és lecsendesít, kissé bódulttá tesz. Lényegében egészségesebb a cigarettázásnál, hiszen a forró füstöt a pipában lévő hideg víz valamelyest lehűti.

A pipázás jó egy órás elfoglaltság, hiszen a benne lévő dohányadag bőven elegendő. Sőt nagyobb társaságoknak is kitűnő időtöltés. Különböző gyümölcsízű aromákat prezentálunk (alma, cseresznye, banán, barack, menta).

Édes bűnbeesés

Csoki fondü! Csokoládé szökőkút!

Ma már összejövetelek, partik fénypontját jelentik a különböző csokoládé fondük.
Friss karibi gyümölcsök, vagy nagymamáink receptje szerint aszalt gyümölcsfák termése lágyan olvadt tej- vagy étcsokoládé palástban, alkohollal vagy alkoholmentesen, az Ön igényei szerint, mézes capelliniben, Bagaméri tölcsérben, vagy azték gyümölcsnyársakon szervírozva, leheletfinom mandulaforgácsok, színes cukorkonfettik, vagy rézmozsárban őrölt diókorona kíséretében tálalva.

A csokoládé fondüt apró mécsesek izzítják, és gyümölcs jairdanettek ölelik. A csokoládé nyársacskákat brightoni capellinikben szervírozzuk. Vendégeinket az egykori angol gyarmatok delikát gyümölcseivel kápráztatjuk el.

Borkóstolás

Borbarangoló

A borkóstolás élvezetéhez pedig csipetnyit hozzátesz, ha többet tudunk meg az italról melyet kortyolgatunk.

A sommerlier-nek szakszerű bemutatása alapján megismerkedhet a magyar borok nemzetközi megmérettetésén kimagasló eredményeket elért ritkaságaival, melyek ünnepi alkalmat teremtenek ahhoz, hogy élvezhessük az élet örömeit.

Borbarangolásunk során, végigjárjuk magyarország legnevesebb pincéit, azok kiemelkedő borainak megkóstolása mellett, kötetlen beszélgetés során, felelevenítjük a történelmi tradíciókat, a bor és szőlőfajták speciális tulajdonságait. Szőlészeti-borászati technológiai ismertetés, kitekintés a világ neves bortermelő régióira.        

Programajánlatunk rendezvényekre: Anonim borfelismerő verseny

Hagyományos ízek, ízes hagyományok

Pálinkakóstoló

„Barátság és Szerelem egyik, mint másik, Pálinkával együtt egészségre válik!”

Ha fel kellene sorolnunk a legismertebb hungarikumokat, a pálinka jó eséllyel az elsők között jutna eszünkbe. Amikor vidéken szüret, vagy disznóvágás kezdődött, egy pohár pálinkával illett megfelelni a rítusnak.

Tapasztatalataink szerint, ez a kóstolással egybekötött bemutató a rendezvények, fogadások sikerének aperitifje.

Pálinkafelismerő verseny

Hagyományos ízek és ízes hagyományok!
Fogadás 1 pálinkával, pogácsával. Pogácsa és sajtfalatok az egész program alatt (igény szerint sajtfondü).
A pálinkafelismerő verseny ismertetése majd bonyolítása.
Min. 8 pálinka ismertetése bemutatása, kóstoltatása név szerint, majd rövid szünet (táncos blokk) után a pálinka anonym visszakóstoltatása.
Tippszelvény segítségével jelölhetik a vendégek az általuk felismertnek vélt pálinkát.

Egy olyan legenda, amely illatával áraszt el.

Gourmet tea-, és kávészalon

A tea a kelet illata, a császárok meséje, a megbékélve haladó idő ritmusa. Egy feledésbe merült ceremónia reneszánsza, egy igazi gasztronómiai unikum! Kiállítások, vásárok, rendezvények leglátogatottabb pavilonja!
A tea a magunkra szánt pillanat öröme. Szemet és fantáziát gyönyörködtető teapavilonunknál különlegesebbnél különlegesebb kínai, japán, orosz, indiai és ceyloni teakeverékeket ízlelhetnek meg kedves vendégeink. A teaházhoz külön kérésre korhű Thonett asztalokat és székeket tudunk biztosítani.
Az Ön kezében a döntés – Bűvöljük el vendégeinket!

Teadélután Jane Austine-i hangulatban

- az édes bűnbeesés beteljesedésével
Nagymamáink korosztályában a mai napig él az a reflex, hogy bármilyen probléma felmerülése esetén felteszik a Cup of tea? kérdést, amely lényegében a következőt jelenti: Mi lenne, ha főznék egy teát és meginnánk?

Mire a tea megfő, kiázik, lehűl és megisszuk, a problémát sokkal nagyobb távolságtartással tudjuk majd kezelni, és lehet, hogy hamarabb találunk megoldást. A kávé erre a célra alkalmatlan, hiszen az általuk fogyasztott lötty legfeljebb akkor iható, ha tejet raknak hozzá, ami lehűti és gyorsan meg lehet inni, de elkészültére sem kell várni, hiszen a filteres kávéfőzőn percek alatt átcsorog. Teaszalonunkkal a Jane Austine korabeli vidéki kastélyok csodálatos hangulatát, a meghitt és titokzatos beszélgetések, a pihentető teázás varázsát kívánjuk megidézni.

Mivel a program főként hölgyek részére készül, így a az angol teák mellé szervírozott hagyományos kekszeket, sütiket, falatkákat a forró csokoládéba mártott édes gyümölcsök kavalkádja váltaná fel, mely még izgatóbbá teszi a titkos sarkokban elmesélt felejthetetlen élményeket.

Igény szerint a hölgyek, és a kíváncsiskodó urak részére selymes puncsokat szervírozunk. A teaszalonban a hódító Anglia 8 fajta teakülönlegességét kínáljuk fel a klasszikus teaszervírozási szokások figyelembe vételével.
A teákat elegáns Viktória csészékben, méz, tej, kandírcukor, barna- és fehércukor kíséretében szervírozzuk.

To top