Visegrádi drótkötélpálya

Canopy túra
Visegrád

A Nagyvillám Étteremből épületegyütteséből indul Európa első Canopy drótkötélpályája. A 11 oszlopból, 10 pályaszakaszból álló létesítmény márciustól novemberig várja a bátor jelentkezőket. A túra során a résztvevők két túravezető segítségével csúsznak oszloptól oszlopig kb. 3 emelet magasságban, a fák felett, a lombkoronák között.
A pálya hosszabb, rövidebb szakaszokból áll.
A karabinerek be- és kikapcsolását a túravezetők végzik.  

Száguldás a lombkoronák felett

A program előtt a Nagyvillám Étterem épületegyüttesében található Canopy irodában kell bejelentkezni. Itt kapják meg a szükséges felszereléseket (hegymászóbeülő, sisak, csiga) és balesetvédelmi oktatást.

A jelentkezők minimum 4 fős csapatok kialakulását követően indulnak el a Nagyvillám Sípálya tetején található első oszloptól. A túra létszámtól függően kb. 50 percet vesz igénybe. A pálya sípálya alján, a Mogyoróhegyen ér végett. Innen minibusszal szállítják vissza a résztvevőket  a Canopy irodába.  

Program menete  

  1. Előzetes bejelentkezés, helyfoglalás telefonon vagy e-mailen
  2. Érkezés a Bobpálya parkolójába (Zsitvay-kilátóhoz felvezető úton az Y-elágazásnál balra fordulva közelíthető meg a Canopy iroda)
  3. Túra befizetése, felelősségvállalási nyilatkozat aláírása a Canopy irodában (Nagyvillám Étterem épületegyüttesében található)
  4. Beöltözés túravezetők segítségével (hegymászóbeülő, sisak, csiga) – értékeiket az irodában található széfekben tudják tárolni
  5. Balesetvédelmi oktatás
  6. Kb. 5 perces séta az első oszlophoz a Nagyvillám Sípálya tetején (igény szerint csoportfotó készítése a panorámával)
  7. Canopy túra – 50 perc / 10 pályaszakasz
  8. Érkezés az utolsó oszlophoz, ahonnan minibuszokkal szállítjuk vissza a résztvevőket
  9. Felszerelések leadása.
  10. A program végezetével egy kellemes ebédet ajánlunk vagy kávézást, fagylaltozást a szomszédos Nagyvillám Étterem panoráma teraszán

Kizáró tényezők a túra részvétele alól:

  • tériszony
  • gerinc- és térdsérülések, epilepszia
  • 100 kg feletti testsúly
  • 14 év alatti kor
  • nem megfelelő lábbeli (papucs) 
  • több mint 15 perces késés 

Néhány fontos információ:

  • alsó súlyhatár: 40kg
  • felső súlyhatár: 100 kg
  • korhatár: min. 12 év
  • A program ára a helyszínen készpénzben fizetendő.   

Ajánlott öltözék:
sportos, kényelmes viselet. Lábon rögzíthető cipő vagy saru.
Papucsban a programon nem lehet résztvenni.

Csomagajánlatunk:

Mivel egy csapat 50-60 perc alatt teszi meg a túrát, addig a többiek az étterem teraszáról fotózhatják, drukkolhatnak bátor társaiknak. A teraszon kávéval, teával, üdítőkkel és friss házi sós süteményekkel, gyümölcssel vagy akár finom fagylaltkehellyel látjuk vendégül igény szerint a résztvevőket.

Helyfoglalás:

Bejelentkezéssel, foglalással kapcsolatos információk:

Telefonon
-
Hungarian,English,Spanish speaking:(+36 20) 661 79 -49/-50
(kedd-vasárnap 09:00-17:00)

Csapatépítés, tréningek: (+3620) 478 25 17 - ActiveZone Kft.

Nyitvatartás:
  • márciustól-novemberig
  • hétfőn zárva a pálya
  • kedd-vasárnap: 10:00-18:00